művész
Kollár-Klemencz László
A Kistehén zenekar énekese, dalszerző szövegírója. Rendező, filmes.
1991-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen Építőmérnöki karán szerzett diplomát, Tájrendező szakon.
Az 1991-ben alapított Andersen zenekar tagja. Az együttes több klipjét bemutatták az MTV 120 Minutes című műsorában. Összesen 2 lemezük jelent meg. Európai és amerikai turnéjuk…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
A Kistehén zenekar énekese, dalszerző szövegírója. Rendező, filmes.
1991-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen Építőmérnöki karán szerzett diplomát, Tájrendező szakon.
Az 1991-ben alapított Andersen zenekar tagja. Az együttes több klipjét bemutatták az MTV 120 Minutes című műsorában. Összesen 2 lemezük jelent meg. Európai és amerikai turnéjuk is volt. Végül 1994-ben oszlott fel a zenekar, amikor David Bornstein énekes visszaköltözött Amerikába.
1991 és 1999 között a Varga Stúdiónál dolgozott, mint forgatókönyv író, rendező, animátor, gyártásvezető, rövidfilmet zeneszerzője, grafikai tervező, látványtervező.
2002-ben a Sziget fesztivál reklámjaként vált népszerűvé a Kistehén figurája, melyet Igor Lazin rajzolt. A Kistehén dalt Kollár László írta és énekelte fel. A hatalmas siker után felkérést kapott, hogy készítsen el egy egész albumot. Az első lemez Zene a nyulaknak néven jelent meg.
Ezután nagyjából kétévente jelentetett meg új albumot.
A zenélés mellett rövidfilmeket, reklámokat, klipeket rendez. 1999-ben alapító tagja a MyFILM stúdiónak. Reklámokat, animációkat, rövidfilmeket csinálnak Igor Lazin-nal.
Aktív tagja a 2010-ig két CD-t megjelentetett Budapest Bár projektnek.
Az alábbi filmeket rendezte
* NICE - animációs rövidfilm (1996)
* NICE TO BE HERE - 3 perces animációs rövidfilm (1998)
* Félős család - 2 perces animációs rövidfilm (1999)
* stop-gap-dog - 5 perces kísérleti animációs rövidfilm (1999)
* Akvárium - 2 perces kísérleti film (2001)
* Konyha - 13 perces kísérleti kisjátéfilm (2002)
* A kéz szétszed mindent - 3 perces vegyes techn. rövidfilm (2003)
* A csigaember - 6 perces animációs rövidfilm (2004)
Emellett számos reklámfilm és videoklip rendezője.
Diszkográfia:
* Andersen - The laughing cow - 1992
* Andersen - Mary Misery - 1994
* Zene a nyulaknak - A kistehén - 2002
* Kistehén Tánczenekar - Csintalan - 2004
* Kistehén Tánczenekar - Szerelmes vagyok minden nőbe - 2006
* Kollár Laci és a Kistehén Melankólikusok - Ember a fán - 2008
* Kistehén - Picsába az űrhajókkal - 2010
Az alábbi forgatókönyveket írta:
* Nagypapák - 1999
* A kút - 2000
* A Tesztutas - 2003
* A kétszívű ember - 2004
* Az angyal, aki bagoly vagy mi - 2004
* Egyszer mindenki hazamegy - 2005 - színdarab
A folyó - a Kollár-Klemencz Kamarazenekar koncertje
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Énekes, dalszerző-szövegíró, rendező, filmes.
A mennybe vitt leány - Kollár-Klemencz László balladaestje / LITERÁRIUM EXTRA
Müpa- ének, gitár
BUDAPEST BÁR
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Egyéb
BUDAPEST BÁR
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Egyéb
Budapest Bár
MOMkult- Színész
Budapest Bár
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Egyéb
Budapest Bár (koncert)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész
Budapest Bár - Tavaszköszöntő koncert
MOMkult- Vendégművész
Budapest Bár koncert
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
Budapest Bár koncert
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Énekes
BUDAPEST BÁR koncert
Margitszigeti Színház- Énekes
Budapest Bár koncert
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Énekes
Budapest Bár Koncert
Anonymus Színház- Énekes
Budapest Bár koncertje
Zsidó Kulturális Fesztivál- Közreműködik
Budapest Bár, MR2 Akusztik+ a Müpából
Müpa- A Budapest Bár énekese
Budapest Bár-koncert
Kölcsey Központ- Énekes
Budapest Bár: Hoppá! koncertszínház
Kölcsey Központ- Színész
Budapest Bár: Hoppá! - koncertszínház
MOMkult- Színész
Budapest Bár: Hoppá! - lemezbemutató előzetes, lemez nélkül
A38 Hajó- Énekes
Budapest Bár: Hoppá! - lemezbemutató koncert
A38 Hajó- Énekes
CHILL GARDEN -GrecsóKollár zenés irodalmi est
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Énekes, dalszerző-szövegíró, rendező, filmes.
Csend - Törékeny - Üres
Kisfaludy Színház- Énekes, dalszerző-szövegíró, rendező, filmes
GRECSÓKKOLLÁR - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Zenész
greCSÓKOLlár
B32 Galéria és Kultúrtér- Zenész
greCSÓKOLlár
Általános- Énekes, dalszerző szövegíró, rendező
greCSÓKOLlár - est
Általános 2- a Kistehén zenekar énekese, dalszerző szövegírója, rendező, filmes
greCSÓKOLlár - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estje
Eötvös10 Művelődési Ház- Énekes, dalszerző, szövegíró,rendező, filmes
greCSÓKOLlár - zenés irodalmi est
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata- Énekes, dalszerző
Király esték 2.- Király kabarék // Király utca 11-ben
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Zene
Kollár-Klemencz Kamarazenekar - Anyám tenyere
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Tájrendező-kertépítő mérnök, filmrendező, forgatókönyvíró, zenész, énekes, dalszerző, szövegíró.
Kollár-Klemencz Kamarazenekar – Lemezbemutató koncert
MOMkult- Egyéb
Kollár-Klemencz László estje
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- énekes, dalszerző
Kollár-Klemencz László: Anyám tenyere
B32 Galéria és Kultúrtér- Egyéb
Kollár-Klemencz László: Ég az erdő koncert
B32 Galéria és Kultúrtér- Énekes, dalszerző, szövegíró, rendező, filmes
Kollár-Klemencz László: Öreg banda
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Tájrendező-kertépítő mérnök, filmrendező, forgatókönyvíró, zenész, énekes, dalszerző, szövegíró.
Kollár-Klemencz László: ÖREG BANDA - zenés irodalmi est
Általános- író
Kollár-Klemencz László: Rengeteg
B32 Galéria és Kultúrtér- énekes, dalszerző
Kollár-Klemencz László: Vad - zenés-irodalmi est
B32 Galéria és Kultúrtér- Zenész
Koncert vaksötétben / Szalóki Ági, Németh Juci, Kollár Klemencz László koncertje
Általános- Énekes
KUTYAGOLÓ
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Tájrendező-kertépítő mérnök, filmrendező, forgatókönyvíró, zenész, énekes, dalszerző, szövegíró.
Kutyagoló
Zsámbéki Nyári Színház- Tájrendező-kertépítő mérnök, filmrendező, forgatókönyvíró, zenész, énekes, dalszerző, szövegíró.
Ötéves a Budapest Bár
Müpa- ének
Paolo Genovese: Teljesen idegenek
Jászai Mari Színház, Népház- Zene
Paolo Genovese: Teljesen idegenek
Vaskakas Bábszínház- Zene
Pár-Beszéd - zenével és irodalommal: Erdős Virág, Kollár-Klemencz László, Király Levente
Rózsavölgyi Szalon- Zenész
POKET 2.5
MOMkult- Egyéb
Rájátszás
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
Szerencsés flótás (kortárs operett)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rikkancs /Gyanú
SZÜLETÉSNAPI GÁLAEST a Budapest Bárral
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- ének
Ünnep - a Budapest Bár új lemezének bemutatója
MOMkult- Énekes
Vad
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Író
Vaksötét Koncert Szalóki Ágival, Németh Jucival és Kollár-Klemencz Lászlóval
Általános- ének
Zabolátlan lovaim
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Tájrendező-kertépítő mérnök, filmrendező, forgatókönyvíró, zenész, énekes, dalszerző, szövegíró.
Zabolátlan lovaim
MOMkult- Egyéb
Zabolátlan lovaim
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zenész
Zabolátlan lovaim - Kollár-Klemencz László, Farkas Róbert és Dargay Marcell estje
Zsidó Művészeti Napok- énekes-rendező-író
Zabolátlan lovaim - Kollár-Klemencz László, Farkas Róbert és Dargay Marcell lírai dalestje
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Énekes, dalszerző, szövegíró, rendező.
ZABOLÁTLAN LOVAIM - Kollár-Klemencz László, Farkas Róbert és Dargay Marcell lírai dalestje
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Egyéb
Zabolátlan lovaim: Esti dal – Kollár-Klemencz László, Dargay Marcell és Farkas Róbert lírai dalestje
Müpa- Ének, gitár / Vocals, guitar
Zenés irodalmi est Kollár-Klemencz Lászlóval
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Előadóművész
Zsámbéki Nyári Színház - Zabolátlan lovaim
Általános- ének
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!