Person

László Katona
Színművész.
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán, színész szakon szerezte diplomáját 2000-ben. 2000 és 2002 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt a tagja, majd 2002 augusztusában a Krétakör Színházhoz szerződött, ahol 2008-ig játszott. 2008-tól szabadúszó.
Díjai:
2002: Teplánszky alakítási díj…
Nuværende programmer
Mika Myllyaho: Pánik
B32 Galéria és KultúrtérA finn színházi élet egyik legfontosabb alkotójának darabja érzékeny és szórakoztató helyzetekben mutatja meg, miként próbál alámerülni három igaz…
Martin McDonagh: Leenane szépe
B32 Galéria és KultúrtérA hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott színdarab, hasonlóan McDonagh filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet. Kovács…
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém
B32 Galéria és KultúrtérA Nézőművészeti Kft. Dániel András írásai alapján készült előadása kintről és bentről, együttről és különről, gombócevésről és a helyes…
Színművész.
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán, színész szakon szerezte diplomáját 2000-ben. 2000 és 2002 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt a tagja, majd 2002 augusztusában a Krétakör Színházhoz szerződött, ahol 2008-ig játszott. 2008-tól szabadúszó.
Díjai:
2002: Teplánszky alakítási díj : (Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda)
2002: Hunyadi László díj
2010: V. Interetnikai Színházi Fesztivál: legjobb férfi főszereplő (Rosencrantz és Guildenstern halott)
Fontosabb szerepei:
Tanár (Az ember, az állat és az erény, r. Bocsárdi László - Színművészeti Egyetem, Stúdió);
Porkoláb (Szeget szeggel, r Bocsárdi László - Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy);
Károlyi Gyurka (3:1 a szerelem javára, r. Novák Eszter);
George Pigden (A miniszter félrelép, r. Christian Ioan);
Srác (Csirkefej, r. Kincses Elemér);
Pourceaugnac úr (A hecc, r. Rusznyák Gábor);
Férj (Példás történet, r. Barabás Olga);
Rica Venturiano (A zűrzavaros éjszaka, r. Béres Attila)
Szerepei a Proton Színházban:
Demencia - Fogorvos
Szégyen - Erőszakoló 2. / Diák 3.
Nehéz istennek lenni - Omar
A Jég - Kjela / Pasha
A Nibelung-lakópark - Hajléktalan / Giseler / Paparazzo / Wulf
Evolúció - Takarító 1.
Szerepei a Centrál Színházban:
Henry Lewis, Jonathan Sayer, Henry Shields: Ma este megbukunk - Mark-Cecil (2020)
Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola - Szereplő (2020)
Szerepei a Jászai Színházban:
Székely Csaba: Kutyaharapás - A Tót
Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé - Macila
Lőrinczy Attila: Celestina - Parmeno, Calisto szolgája
Tasnádi István: Magyar a Holdon - Lunar XT 3000, protokoll droid
Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola - Játsszák
Filmszerepei:
2018: A Tanár (magyar sorozat)
2014: Zsibvásár (szín., magyar kisjátékfilm)
2009: A Nibelung-lakópark (szín., magyar filmdráma)
2008: Etetés (szín., magyar kisjátékfilm)
2007: FEKETEország (szín., magyar színházfilm) (TV-film)
2007: Hanna (szín., magyar kisjátékfilm)
2007: Hazám hazám (szín., magyar színházi felvétel)
2006: A hangya és a tücsök (szín., magyar kisjátékfilm)
2006: Coming soon (szín., magyar rövid játékfilm)
2004: Határontúl (szín., magyar kisjátékfilm)
2002: Hazám hazám (szín., magyar színházfilm)
2000: Macerás ügyek (szín., magyar filmdráma)

7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-ADY/PETŐFI
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Alkotó

A fajok eredete
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

A fajok eredete - A Nézőművészeti Kft. előadása
Csokonai Rendezvényház- Játssza

A FAJOK EREDETE vígjáték
Általános- Anden

A FAJOK EREDETE vígjáték
Általános- Skuespiller

A FAJOK EREDETE vígjáték
Általános- Anden

A FAJOK EREDETE vígjáték
Általános- Skuespiller

A FAJOK EREDETE vígjáték
Általános- Anden

A FAJOK EREDETE vígjáték
Általános- Skuespiller

A gondnok
Budaörsi Latinovits Színház- Mick

A hal nem hal bele
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Skuespiller

A hal nem hal bele
Centrál Színház- Skuespiller

A hal nem hal bele
Móricz Zsigmond Színház- Játsza, alkotó

A hal nem hal bele
RS9 Színház- Skuespiller

A hal nem hal bele - Nézőművészeti Kft.
B32 Galéria és Kultúrtér- Játssza

A jég
Nemzeti Színház- Kiela / Pása

A jég
Nemzeti Színház zRt.- Kiela / Pása

A kézmosás fontosságáról
Postakürt Alapítvány- Skuespiller

A kézmosás fontosságáról
Thália Színház- Skuespiller

A mulatság
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- B legény

A piszkosak
Móricz Zsigmond Színház- Buzgó Mócsing - Pap Bandi

A piszkosak
Karinthy Színház- Buzgó Mócsing - Pap - Bandi

A piszkosak
Pécsi Harmadik Színház- Buzgó Mócsing – Pap – Bandi

A piszkosak (Karinthy Színház és Nézőművészeti Kft)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Buzgó Mócsing - Pap – Bandi

A Piszkosak, Nézőművészeti Kft
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Skuespiller

A törpe - Premier előadás
Általános- Játssza

Ady / Petőfi
Budaörsi Latinovits Színház- Színész

Ady/Petőfi
Thália Színház- Alkotó

Ady/Petőfi
Thália Színház- Alkotó

Artur Pałyga: A zsidó - Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Wojciech, tesitanár

Az utolsó roma
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Skuespiller

Bivaly - szuflé
Centrál Színház- Macila

Bivaly-szuflé
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Skuespiller

Celestina
Gárdonyi Géza Színház- Parmeno, Calisto szolgája

Conor McPherson: Eleven éjszaka
Pécsi Harmadik Színház- Doc

Dániel András: Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém
Gyulai Várszínház- Kicsibácsi

De Sade pennája
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Decouemier abbé
Demencia
Vígszínház Nonprofit Kft.- Fogorvos

Dolcsaja vita
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Oleg/

Dolcsaja Vita
Jászai Mari Színház, Népház- Oleg

Dolcsaja Vita
Belvárosi Színház- Oleg

Dolcsaja vita
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Skuespiller

Don Quijote - Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Fogadós, kereskedő, szerzetes

Eleven éjszaka
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Doc

Eleven Éjszaka
Móricz Zsigmond Színház- Doc

Emmanuel Robert-Espalieu: A hal nem hal bele
Gyulai Várszínház- Skuespiller

Emmanuel Robert-Espalieu: A halak nem halnak bele a szabad merülésbe
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

EztRád
Pécsi Harmadik Színház- Skuespiller

EztRád
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Skuespiller

EztRád
Móricz Zsigmond Színház- Skuespiller

EztRád
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Skuespiller

Fédra Fitness
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Skuespiller

Fédra Fitness
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Skuespiller

Fédra Fitness - az ALKA.T és a KOMA társulat előadása
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Skuespiller

Gondnok
Reök Palota- Skuespiller

Hannibál tanár úr / Móra Ferenc nyomán / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- SCHWARCZ, tanár; VOGELMEYER, fűszeres

Harold Pinter: A GONDNOK
Gyulai Várszínház- Skuespiller

Harold Pinter: A gondnok
B32 Galéria és Kultúrtér- Skuespiller

Harold Pinter: A gondnok - Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

HÁRY JÁNOS
Alba Regia Szimfonikus Zenekar- Háry János

Havanna
Thália Színház- Skuespiller

Háy János: Nehéz
Gyulai Várszínház- Tanár

Háy János: Nehéz - Ördögkatlan Produkció Bárka Színház Stúdió Szkéné
Általános- Tanár

Hegedűs a háztetőn
Vígszínház- Avram, könyvárus

Hegedűs a háztetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.- Avram, könyvárus

HÖLGYEK ÖRÖME
Ferencvárosi Pinceszínház- Átlagos férfi

HÖLGYEK ÖRÖME - főpróba
Ferencvárosi Pinceszínház- Átlagos férfi

Író-író találkozó I
Hegyvidéki Kulturális Szalon- Színművész

Irodalmi kávéház - Katona László és Kovács Krisztián
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Skuespiller

Jó éjt, szomszéd!
B32 Galéria és Kultúrtér- John Jones

Jóéjt szomszéd!
Thália Színház- John Jones

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- KICSIBÁCSI

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém
Móricz Zsigmond Színház- Kicsibácsi

Kicsibácsi, kicsinéni meg az Imikém
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- KICSIBÁCSI

KIVÁLASZTOTTAK
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Anden

KIVÁLASZTOTTAK
Gólem Színház- Skuespiller

Kiválasztottak
Gólem Színház- Skuespiller

Kivettem a fejemből egy gömböt
Móricz Zsigmond Színház- Skuespiller

Kupidó
Jászai Mari Színház, Népház- Leech

Kutyaharapás
Móricz Zsigmond Színház- A tót

Leenane szépe
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- RAY

Leenane szépe
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- RAY

Leenane szépe
Móricz Zsigmond Színház- Ray

Line Knutzon: Közeleg az idő - Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Hilbert

Lőrinczy Attila: Celestina
Jászai Mari Színház, Népház- Parmeno, Calisto szolgája

Ma este megbukunk
Centrál Színház- Mark - Cecil

Ma este megbukunk .
Centrál Színház- Skuespiller

Ma este megbukunk..
Centrál Színház- Skuespiller

Magyar a Holdon
Centrál Színház- Lunar XT 3000, protokoll-droid

Magyar a Holdon
Jászai Mari Színház, Népház- Lunar XT 3000, protokoll droid

Martin McDonagh: Leenane szépe
Gyulai Várszínház- Ray

MIka Myllyaho: Pánik, avagy a férfiak az idegösszeomlás szélén
Szegedi Nemzeti Színház- Laci, tervezőgrafikus

Mika Myllyaho: Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén
Gyulai Várszínház- Laci, tervezőgrafikus

Minden rossz Varieté
Budaörsi Latinovits Színház- Skuespiller

Mit tennél, ha ma meghalnék
Móricz Zsigmond Színház- Intézetis, szomszéd, ügyvéd, főnök, eladó

MOST Fesztivál - Dániel András: Kicsibácsi, kicsinéni meg az Imikém
Jászai Mari Színház, Népház- Skuespiller

Mulatság
Nemzeti Színház- B legény

Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG
Trafó Kortárs Művészetek Háza- KJELA/PASHA

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Omar

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Skuespiller

NEHÉZ
Komlói Kaptár Művelődési Központ- Anden

Nehéz istennek lenni
Gyulai Várszínház- Skuespiller

Nézőművészeti Főiskola
Centrál Színház- Skuespiller

Nézőművészeti Főiskola
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Skuespiller

Nézőművészeti Főiskola
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Skuespiller

Nézőművészeti Főiskola
Jászai Mari Színház, Népház- Színházi Lacika (tanársegéd)

Nézőművészeti főiskola
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

Nézőművészeti Főiskola
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Színházi Lacika

Nézőművészeti Főiskola
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Skuespiller

Nézőművészeti Főiskola
Kölcsey Központ- Színházi Lacika, tanársegéd

Nézőművészeti főiskola
Budaörsi Latinovits Színház- Skuespiller

Nézőművészeti Főiskola
Csiky Gergely Színház- Skuespiller

Nézőművészeti Főiskola
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Skuespiller

Nézőművészeti Főiskola
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színházi Lacika, tanársegéd

Nézőművészeti Főiskola
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Szereplő

Nézőművészeti főiskola - a Nézőművészeti Kft előadása
Általános- Szereplő

NÉZŐMŰVÉSZETI KFT - TÁMOGATÓI EST
B32 Galéria és Kultúrtér- RAY

Nézőművészeti Kft-Ady/Petőfi
Esernyős- Skuespiller

Nézőművészeti Kft. - Manna: Ady/Petőfi
Csokonai Rendezvényház- Skuespiller

Nézőművészeti Kft. - Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- MACILA

Nézőművészeti Kft. - Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé - bemutató -
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- MACILA

Nézőművészeti Kft.-A kézmosás fontosságáról
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Skuespiller

Nézőművészeti Kft.-Don Quijote
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Skuespiller

Nézőművészeti Kft.: A piszkosak
Veres 1 Színház- Skuespiller

Nézőművészeti Kft.: Leenane szépe
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- RAY
Nézőművészeti Kft.: Nézőművészeti Főiskola
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

Nézőművészeti Kft.: TESTVÉREST
B32 Galéria és Kultúrtér- Zene

Nézőművészeti Kft.: TESTVÉREST - Bemutató
B32 Galéria és Kultúrtér- Zene

Nézőművészeti Kft./Manna: Ady/Petőfi
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Játssza

Nézőművészeti Kft./Szkéné - Artur Pałyga: A zsidó -
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- TESITANÁR

Nézőművészeti Kft./Szkéné: EztRád
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

Nézőművészeti Kft./Szkéné: Hol a színészünk?
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

Nézőművészeti Kft./Szkéné: Hol a színészünk?
Általános- Skuespiller

Nézőművészeti Kft./Szkéné: Hol a színészünk?
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

Pánik
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Laci, tervezőgrafikus

Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén
Móricz Zsigmond Színház- Skuespiller

Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén
Móricz Zsigmond Színház- Laci, tervezőgrafikus

Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Laci, tervezőgrafikus

Paravarieté
Centrál Színház- Skuespiller

Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé (Gengszterek)
Jászai Mari Színház, Népház- Macila

Peter Pavlac: Dolcsaja Vita
Kölcsey Központ- Oleg

Piszkosak
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

Piszkosak
Komlói Kaptár Művelődési Központ- Skuespiller

Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Omar

Rugós katica
Hegyvidéki Kulturális Szalon- Játssza

Rugós katica
Hegyvidéki Kulturális Szalon- Játssza

Szabó Máté: Havanna
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Skuespiller

Szégyen
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Skuespiller

Szégyen (18+)
Pécsi Nemzeti Színház- Skuespiller

Székely Csaba: Kutyaharapás
Jászai Mari Színház, Népház- A Tót

Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI/Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- A Tót

SZILVESZTERI KERESZTANYU SOK(K)
6szín- Skuespiller

TÁP Színház: Odüsszeusz
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Poszeidon

TASNÁDI ISTVÁN: FÉDRA FITNESS
C&M Hungary Kft.- Skuespiller

Tasnádi István: KUPIDÓ
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- LEECH

Tasnádi István: Magyar a Holdon
Jászai Mari Színház, Népház- Lunar XT 3000, protokoll droid

Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola
Jászai Mari Színház, Népház- Skuespiller

Tasnádi István: Nézőművészeti főiskola
Általános 2- Színházi Lacika: tanársegéd

Tasnádi István: Paravarieté
Általános- Skuespiller
Testvérest
B32 Galéria és Kultúrtér- Skuespiller

Testvérest
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

Testvérest
Móricz Zsigmond Színház- Zene

Vakság
Kolibri Színház- Alkotó

Van Gogh szerelme
Jászai Mari Színház, Népház- Theo, Vincent fivére

Zenés Rejtő-est - Csavargók, sztrovacsekok, Oféliák
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.- Skuespiller
Anbefalinger
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.