Person
Kálmán Lukács
Színész-Rendező; Drámatréner.
Molnár Ferenc Színműhely alapító-igazgatója.
Tíz éves kora óta tevékenykedik a színház területén, így mára már az otthonává vált a színpad. Több színházban dolgozott az évek alatt, különböző pozíciókban, a színészet mellett. Tanulmányai egy részét Írországban az IE Career Academy nevű akadémián, valamint a…
Nuværende programmer
Der er p.t. ingen forestillinger
Színész-Rendező; Drámatréner.
Molnár Ferenc Színműhely alapító-igazgatója.
Tíz éves kora óta tevékenykedik a színház területén, így mára már az otthonává vált a színpad. Több színházban dolgozott az évek alatt, különböző pozíciókban, a színészet mellett. Tanulmányai egy részét Írországban az IE Career Academy nevű akadémián, valamint a Magyarországon a Baross Imre Artista és Előadóművészeti Akadémia - Színitanházban, Bánfalvy Ágnes Színitanodában végezte.
Fő tevékenységei a színészet mellett az írás, dramaturgia, rendezés és a drámapedagógia.
Emellett nagy szerepet tölt be életében a jótekonyság. Az emberek támogatása és segítése számára vastaps értékű.
"CIPOLLA a SZEMFÉNYVESZTŐ" (Monodráma)
Molnár Ferenc Színműhely- Skuespiller
A Kaktusz Virága
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
A kaktusz virága
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Norbert
A Kaktusz Virága - (zenés vígjáték)
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
A Kaktusz Virága - Ünnepi különkiadás
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
A kaktusz virága - Zenés vígjáték
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Szereplő
A KAKTUSZ VIRÁGA - Zenés Vígjáték
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
A KAKTUSZ VIRÁGA - Zenés Vígjáték
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
A Kaktusz Virága - zenés vígjáték (VALENTIN NAPI KÜLÖNKIADÁS)
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
A Kaktusz Virága - Zenés Vígjáték 2 részben
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
A Kaktusz Virága - zenés vígjáték 2 részben
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
A KAKTUSZ VIRÁGA - Zenés Vígjáték 2 részben -
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
A Kis Herceg - Ünnepi Különkiadás
Molnár Ferenc Színműhely- Skuespiller
CIPOLLA "a szemfényvesztő" - MONODRÁMA
Molnár Ferenc Színműhely- ELŐADÓ
ÉN, a FÉRJEIM, és a SZERETŐJÜK
Molnár Ferenc Színműhely- Rendező / dramaturg
Én, a Férjeim, és a Szeretőjük - Valentin napi Műsor
Molnár Ferenc Színműhely- Rendező, dramaturg
Hófehérke és a 7 Törpe
Molnár Ferenc Színműhely- Dramaturg, rendező
Hyppolit a Lakáj - zenés vígjáték
Molnár Ferenc Színműhely- Producer, dramaturg
HYPPOLIT a LAKÁJ - zenés vígjáték 2 felvonásban
Molnár Ferenc Színműhely- PRODUCER; DRAMATURG
Hyppolit a Lakáj - zenés vígjáték 2 felvonásban
Molnár Ferenc Színműhely- Producer, dramaturg
JOKER "MONODRÁMÁJA"
Molnár Ferenc Színműhely- Skuespiller
JOKER "Monodrámája" - HALLOWEEN különkiadás
Molnár Ferenc Színműhely- Skuespiller
Kapcsolatok hálójában - Angster Mária és Perjés János workshop és előadás
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Színész-rendező, drámatréner.
KARAOKE PARTY & Finger Food
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- MŰSORVEZETŐ
KI VAGY TE...? Improvizációs-Interaktív Színházi Est
Molnár Ferenc Színműhely- Színész-Rendező; Drámapedagógus
MESEAUTÓ
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
MESEAUTÓ
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
MESEAUTÓ - Minden idők Legemlékezetesebb Vígjátéka
Molnár Ferenc Színműhely- Rendező, dramaturg
MESEAUTÓ - Minden idők legemlékezetesebb Vígjátéka
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
MESEAUTÓ - Minden idők Legemlékezetesebb Vígjátéka
Molnár Ferenc Színműhely- Rendező, dramaturg
MESEAUTÓ - Minden idők Legemlékezetesebb Vígjátéka
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
Meseautó - Retro Vígjáték
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Instruktør
Micimackó és Barátai a Százholdas Pagonyban
Molnár Ferenc Színműhely- Rendező, dramaturg
Micimackó és Barátai a Százholdas Pagonyban
Molnár Ferenc Színműhely- Dramaturg, rendező
Micimackó és Barátai A Százholdas Pagonyban
Molnár Ferenc Színműhely- Dramaturg-Rendező
Molnár Ferenc - AZ IBOLYA - Komédia Egy Felvonásban
Molnár Ferenc Színműhely- Dramaturg-Rendező
Molnár Ferenc - AZ IBOLYA (zenés komédia egy felvonásban) - Nőnap alkalmából
Molnár Ferenc Színműhely- Győző Nikolett
Molnár Ferenc - AZ ÖRDÖG
Molnár Ferenc Színműhely- JÁNOS
MOLNÁR FERENC - LILIOM
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
Molnár Ferenc - LILIOM
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
Molnár Ferenc - LILIOM
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
Molnár Ferenc - Liliom
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Instruktør
Molnár Ferenc - LILIOM
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
Molnár Ferenc - LILIOM
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
Molnár Ferenc: AZ IBOLYA - (zenés komédia)
Molnár Ferenc Színműhely- DRAMATURG, RENDEZŐ
Mondja, Lenne a Feleségem...
Molnár Ferenc Színműhely- Író-Rendező
RETRÓ KABARÉ - (Avagy, Szombat Esti Láz)
Molnár Ferenc Színműhely- Skuespiller
RETRÓ KABARÉ (Augusztus 20.) VACSORASZÍNHÁZ
Molnár Ferenc Színműhely- KOMÉDIÁS
Sikeresek és boldogtalanok - Szécsi Pál és Cserháti Zsuzsa története
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Skuespiller
Szentivánéji álom - (SHAKESPEARE)
Molnár Ferenc Színműhely- Instruktør
Színház és Drámapedagógia Alapú Csapatépítő Workshop
Molnár Ferenc Színműhely- Színész-rendező, dráma tréner
SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR - SZÍNHÁZBAN
Molnár Ferenc Színműhely- Színész-rendező, Dramaturg, Drámapedagógus
Anbefalinger
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.