Artyści
Miklós Bényei
Díszlettervező.
Az első színházi élménye (János vitéz) óta, kereste a lehetőséget, hogy közelebbről megismerhesse ezt a különleges világot. 1978-ban sikerült először a színházi élet közelébe kerülnie. Az Állami Bábszínházban ügyelőként kezdte, majd a Radnóti Színházban egy évig volt ügyelő. Utána 3 évadon keresztül fővilágosító és megbízott műszaki…
Aktualne tytuły
Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.
Díszlettervező.
Az első színházi élménye (János vitéz) óta, kereste a lehetőséget, hogy közelebbről megismerhesse ezt a különleges világot. 1978-ban sikerült először a színházi élet közelébe kerülnie. Az Állami Bábszínházban ügyelőként kezdte, majd a Radnóti Színházban egy évig volt ügyelő. Utána 3 évadon keresztül fővilágosító és megbízott műszaki vezető volt.
Ez után éveken át „szabadúszó” volt, és kötöttségek nélkül, vendégként dolgozott. A kassai Thália Színházban két évadot töltött, mint vendégtervező, ez idő alatt egy évig műszaki vezető is volt. A Gárdonyi Géza színházban négy évadot dolgozott, itt is műszaki vezető volt, emellett számos díszletet tervezett.
Első díszlettervezésem 1981-ben készült el, a Radnóti Színpadra. Díszlettervei szcenikai terveit is maga készíti, a kivitelezési munkákat személyesen irányítja.
Rendezők, akikkel együtt dolgozott:
Gáspár János
Moravetz Levente
Blaskó Balázs
Somogyi István
Pinczés István
Makk Károly
Halmi Zoltán
Balogh Edina
Venczel Valentin
Beke Sándor
Kelemen Csaba
Dér András
Éry Kovács András
Tóth Levente
Halasi Imre
Várhelyi Dénes
A fejedelem
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Scenografia
A fejedelem
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
A Fejedelem
Szarvasi Vízi Színház- Scenografia
A FEJEDELEM - történelmi musical
Moravetz Produkció- Scenografia
A kassai polgárok
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
A muzsika hangja
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
A muzsika hangja
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
A Vagina Monológok
RS9 Színház- Scenografia
A vagina monológok
Általános- Scenografia
A Vagina Monológok
Bálint Ház- Scenografia
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció- Scenografia
Agria kabaré
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Az Egri Gárdonyi Géza Színház vendégjátéka: Görgey
Új Színház- Scenografia
Balásy Szabolcs-Horváth Krisztián-Moravetz Levente; Hunyadi 1456
Moravetz Produkció- Scenografia
Csiki-csuki
Moravetz Produkció- Scenografia
Csiki-csuki
Moravetz Produkció- Scenografia
Csodaszarvas - Családi lovas - rockopera - Máriás Zsolt - Moravetz Levente
Moravetz Produkció- Scenografia
Csodaszarvas családi történelmi lovas rockopera
Moravetz Produkció- Scenografia
Csókos asszony
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Csongor és Tünde
Gárdonyi Géza Színház- Szcenikus
Csongor és Tünde
Gárdonyi Géza Színház- Szcenikus
Domján
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Egri csillagok
Moravetz Produkció- Scenografia
Egri csillagok - musical
Moravetz Produkció- Scenografia
EGRI CSILLAGOK - történelmi musical
Moravetz Produkció- Scenografia
Egri csillagok 2022
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Scenografia
Egy életem, két halálom
Moravetz Produkció- Scenografia
Görgey
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Görgey Gábor: Görgey
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Scenografia
Gyertyafény keringő
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Horváth-Moravetz: Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció- Scenografia
HUNYADI 1456
Moravetz Produkció- Scenografia
Jászai Mari
Nemzeti Színház- Scenografia
Jászai Mari
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Jászai Mari
Nemzeti Színház- Scenografia
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő
Moravetz Produkció- Scenografia
Kassai polgárok
József Attila Színház- Scenografia
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Szarvasi Vízi Színház- Scenografia
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Legyetek jók, ha tudtok
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Legyetek jók, ha tudtok
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Levél egy meg nem született gyermekhez
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Ludas Mátyás
Gárdonyi Géza Színház- Szcenikus
Ludas Mátyás
Gárdonyi Géza Színház- Szcenikus
Márai Sándor: Kassai polgárok
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Scenografia
Mátyás mesék
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Megöltem az anyámat
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; "Zrínyi 1566" történelmi musical
Moravetz Produkció- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical
Moravetz Produkció- Scenografia
Örök a Szerelem
Moravetz Produkció- Scenografia
ÖRÖK A SZERELEM
Belvárosi Színház- Scenografia
Örök a szerelem
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Scenografia
Örök A Szerelem
Moravetz Produkció- Scenografia
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció- Scenografia
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció- Scenografia
Örömlányok végnapjai
Szarvasi Vízi Színház- Scenografia
ÖRÖMLÁNYOK VÉGNAPJAI
Moravetz Produkció- Scenografia
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció- Scenografia
Örömlányok végnapjai
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Scenografia
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció- Scenografia
Örömlányok végnapjai
Belvárosi Színház- Scenografia
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció- Scenografia
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció- Scenografia
ÖRÖMLÁNYOK VÉGNAPJAI - zenés vígjáték
Hírös Agóra- Scenografia
Örömlányok végnapjai - zenés vígjáték
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Örömlányok végnapjai - zenés vígjáték
Színészképző Stúdió Alapítvány- Scenografia
Papp Zoltán - Thuróczy Katalin: Mátyás mesék - zenés történelmi játék
Moravetz Produkció- Scenografia
Páskándi G.: Vendégség
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Szcenikus
Páskándi25! - Vendégség
Pesti Vigadó- Szcenikus
Robinson és Crusoe
Gárdonyi Géza Színház- Szcenikus
Sárkányszív - Történelmi Családi-lovas musical - Szolnoki Péter - Moravetz Levente
Moravetz Produkció- Scenografia
Sárkányszív családi történelmi lovas musical
Moravetz Produkció- Scenografia
St. Evea Armos', Egy életem két halálom
Moravetz Produkció- Scenografia
Szerelem, ó
Szarvasi Vízi Színház- Scenografia
Szerelem, ó
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív
Moravetz Produkció- Scenografia
Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív
Moravetz Produkció- Scenografia
Tárlat az utcán
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Utazás az éjszakába
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Vendégség
Gárdonyi Géza Színház- Szcenikus
Vesztett Éden
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Scenografia
Vesztett éden
Gárdonyi Géza Színház- Scenografia
Vesztett éden -Eger VSZF 2012
Thália Színház- Scenografia
Volt egy seregünk
Kanizsai Kulturális Központ- Scenografia
Zrínyi 1566
Moravetz Produkció- Scenografia
Polecamy
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.