Triptichon

Három egyfelvonásos. Három remekmű. Puccini utolsó előtti munkája volt a Triptichon, amely az I. világháború alatt született, s amelyet nyolc év szünet után már csak a befejezetlen Turandot követett.

Három különálló opera, melyek nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz: a fojtott hangulatú A köpeny egy Szajna-parton ringó bárkán meséli el egy szerelmi háromszög történetét; a húsvét idején játszódó Angelica nővér egy apáca tragédiáját mutatja be; a vígjátéki Gianni Schicchi ihletője pedig egy középkori firenzei alak, akinek rafinált meggazdagodásáról Dante is írt az Isteni színjáték „Poklában”.
Három fantasztikus darab, pazar szereposztással, Anger Ferenc rendezésében.

(Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy csak a premieren lesz látható együtt mindhárom darab; ezt követően a Gianni Schicchi hol A köpennyel, hol az Angelica nővérrel párban lesz repertoáron.)

Cselekmény:

A köpeny

„Mindenkinek van egy köpenye, amely hol örömöt, hol fájdalmat rejt...”

A Szajna partján áll kikötve a kereskedő Michele bárkája: ezen a hajón éli életét fiatal feleségével, Giorgettával, egyik városból a másikba szállítva a rakományokat. Kisgyermekük halála után az asszony elhidegült a férfitől: Michele még mindig szereti feleségét, ám Giorgetta titokban a fiatal rakodómunkással, Luigivel folytat viszonyt. 
Michele kialudt pipával nézi a párizsi naplementét, míg felesége a házimunkával van elfoglalva. Giorgetta férje engedélyével bort vesz elő, hogy a munkásokat megkínálja. Michele csókot kér feleségétől, aki azonban kibújik férje öleléséből. A férfi visszavonul a hajó mélyébe. 

Luigi, a részeges Csuka és a rozoga Vakond lép a fedélzetre a többi fáradt rakodómunkással. A bortól mindenkinek jó kedve támad, és egy kintornás is megjelenik a parton: hamis muzsikájára az ügyetlen Csuka után Luigi táncoltatja meg Giorgettát. A táncnak Michele megjelenése vet véget. A munkások visszamennek, hogy befejezzék a rakodást, a rosszkedvű Michelét pedig hiába faggatja Giorgetta: mi baja? Miért hallgat mindig?

A Vakond felesége, a Szarka jön férje elé a bárkához: büszkén mutatja Giorgettának a kincseket, amiket aznap guberált, és elfogultan mesél kedves macskájáról, a Tizedesről. A munkások végeznek a rakodással. A Szarka korholja a Csukát, amiért az már szaladna is a kocsmába, ám a férfi így védekezik: inkább italba fojtja fájdalmát és dühét, minthogy csalfa feleségéhez menjen haza. Luigi elkeseredetten ad neki igazat: jobb nem gondolkodni, csak leszegett fejjel dolgozni, s lopott szerelemmel vigasztalódni. A Szarka csak egy kis kertes házikóra vágyik, ahol a Vakonddal és a Tizedessel tölthetné öreg napjait. Giorgetta álma azonban más. Elege van a cigányéletből – oda vágyik vissza, ahol ő és Luigi is született: a kedves párizsi külvárosba, Belleville-be! Luigi és Giorgetta kettesben maradnak. Szerelmesen felidézik előző esti titkos együttlétüket, folyton lesve, hogy Michele nem lép-e elő a hajóból. Luigi alig bírja elviselni a gondolatot, hogy a nő, akit szeret, másnak a felesége; ezért mikor Michele megjelenik, arra kéri munkaadóját, hogy vigye el Rouenba, hogy ott próbáljon szerencsét. Michele azonban lebeszéli: hisz ott még kevesebb a munka, mint Párizsban. Mikor Luigi és az asszony újra kettesben maradnak, újabb találkát beszélnek meg aznap estére. A jel ugyanaz lesz, mint előző éjjel: Giorgetta meggyújt majd egy gyufaszálat. Luigi távozik, majd Michele jön a fedélzetre. A férfi szomorúan kérdezi feleségét: „Miért nem szeretsz már?” Felidézi, hogy egy éve még milyen boldogan bújtak össze a hideg elől nagy köpenye alatt, hármasban, a kisbabájukkal. Giorgetta aludni tér, hogy a beszélgetésnek és a faggatózásnak véget vessen, ám mindketten tudják: az asszony már rég nem bír aludni... 

Michele egyedül marad a sötét fedélzeten. A távolban egy szerelmespár búcsúzkodik egymástól. Michele a kabin ablakából féltékenyen Giorgettát figyeli: az asszony nem vetkőzött le – vár valakire... De kire? Gondolataiba merülve gyújtja meg a pipáját, s a felvillanó lángot Luigi jelnek véli: a sötét éjben a fedélzetre lép. Michele elkapja a férfit, ráismer Luigire és könyörtelenül kicsikarja a fiatalemberből a vallomást: szereti Giorgettát. Michele megöli Luigit, és a kabinból kilépő felesége elől köpenyébe rejti a rajta csüggő holttestet. Giorgetta hízelegve akar férjéhez bújni. Michele kegyetlenül nyitja ölelésre köpenyét, amelyből Luigi élettelen teste zuhan a földre.

Angelica nővér

Egy olaszországi kolostorban, húsvét idején, májusban.

Az ima
A nővérek az Üdvözlégyet imádkozzák. Két laikus nővér és Angelica nővér késve érkeznek az ájtatosságra.

A penitencia
Az esti ima után a Szigorú nővér megfeddi a két laikus nővért, amiért még csak bűnbánatot sem mutattak, ellentétben a szintén késve érkező Angelica nővérrel. A Szigorú nővér megró két másik apácát is: egyiküket azért, mert az imánál nevetett és másokat nevettetett, Osmina nővért pedig azért, mert vörös rózsát rejtett a köpenye ujjába. Osmina nővér tagadja a vádat, és dühösen vonul a cellájába. 

A rekreáció
A pihenőidőben Genovéva nővér mutatja vidáman: kezdetét vette az arany forrás három estéje, amikor a nap épp olyan szögben süt a szökőkútra az esti ima után, hogy annak vizét arany színűre festi. Az apácák elszomorodnak, mikor eszükbe jut nemrég elhunyt társuk, Bianca Rosa. Genovéva azt javasolja: vigyenek az arany vízből Bianca Rosa sírjára, hisz bizonnyal vágyna rá. A Szigorú nővér azonnal megjegyzi: nem szabad vágyak reményében élni. Genovéva nővér ártatlanul megvallja, neki van egy vágya: korábbi életében pásztorlány volt, és már öt éve, hogy nem látott báránykát – szeretne egyet újra megsimogatni. A falánk Dolcina nővér is vallani készül, ám a nővérek félbeszakítják: tudják jól – mindig finom falatokra vágyik! Genovéva nővér Angelica nővérhez fordul: neki nincsenek vágyai? Angelica nővér azt feleli: nincsenek, ám a többiek összesúgnak mögötte. „Dehogy nincs vágya! Több mint hét éve nem kapott hírt a családjáról.” A novíciáknak mesélik halkan: Angelica nemesi, vagyonos családból származik, akit rokonai azért adtak kolostorba, hogy megbüntessék. Az apácák pletykálását a lélekszakadva érkező Betegápoló nővér szakítja meg: egy társukat összecsipkedtek a darazsak, és a növényekhez, füvekhez jól értő Angelica segítségére van szükség. Angelica gyorsan összeszed pár gyógyfüvet, és ellátja utasításokkal a Betegápoló nővért, hogyan készítsen belőle főzetet.

A kolduló nővérek visszatérése
A két kolduló nővér érkezik vissza a kolostorba. Ők hozzák a hírt: egy díszes fogat áll a kapu előtt – valakihez látogató érkezett. Angelica nővér zaklatott lesz a hír hallatán. A rendfőnöknő jelenti be, hogy Angelica nővérhez jött látogató: nagynénje, a Hercegnő.

A Hercegnő
A Hercegnő belép a parlatóriumba. Ő nevelte fel Angelicát, miután 20 évvel azelőtt a lány szülei meghaltak. Azért jött, mert Angelica húga férjhez megy, s a családi vagyont el kell osztani, ehhez pedig Angelica beleegyezésére van szüksége. Angelica boldogan és izgatottan kérdezi: ki veszi el a húgát? „Az, aki szerelemből megbocsátja a bűnt, mely fehér címerünket bemocskolta.” Angelicának hét év előtt ugyanis törvényen kívüli fia született, akit elszakítottak tőle, őt magát pedig kolostorba küldték. Angelica elkeseredetten kérdez fia felől. A Hercegnő megvallja: a gyermeket két évvel azelőtt betegség vitte el. Angelica összeomlik. Aláírja a vagyon elosztásáról szóló papírt, s a Hercegnő távozik. 

A feloldozás
Angelica vigasztalhatatlan. Kisfiára gondol, aki anyja nélkül kellett, hogy éljen s meghaljon, és már angyalként néz le rá a mennyből. Angelica érzi, hogy az Ég feloldozza őt, és egy dologra vágyik csak: hogy a halálban újra gyermekével lehessen. Mérget készít.

A csoda
Angelica ahogy megitta a mérget, azonnal meg is bánja: fia utáni vágyakozásában halálos bűnt követett el, amelyben el kell kárhoznia. A Szent Szűzhöz könyörög kegyelemért. Megtörténik a csoda: angyalok kórusától kísérve a haldoklónak megjelenik a Szűzanya, hogy fiát visszaadja neki.  

Gianni Schicchi

Firenze, 1299. szeptember 1.

A gazdag nemes, Buoso Donati halottas ágyát az őt sirató, jobban mondva az ő örökségére pályázó rokonok veszik körül. Aggodalomra van okuk bőven, és nem csak amiatt, mert népes a rokonság, hanem azért is, mert a környéken azt rebesgetik: Buoso minden vagyonát egy monostorra hagyta. A rokonok mindent felforgatnak, hogy megleljék a végrendeletet. Az iratot végül az ifjú Rinuccio találja meg, aki megígérteti Zita nénikéjével, hogy ha elég pénz marad rá, elveheti szerelmét, Laurettát. Mint kiderül, a pletyka igaz: Buoso Donati minden pénzét a szerzetesekre hagyta. Az elkeseredett rokonságnak Rinuccio azt javasolja: kérjenek segítséget Lauretta apjától, Gianni Schicchitől, az alacsony származású, ám saját eszéből meggazdagodott „üzletembertől”. Schicchi meg is érkezik a lányával. A nemesi család gőgje, lenézése és ellenállása azonban visszataszítja, és már éppen távozni készül, amikor a lánya a lelkére beszél: belehal, ha nem mehet hozzá Rinuccióhoz. Schicchi belemegy a játékba. A terve kész: a holtat el kell távolítani, és a jegyző előtt ő maga fogja eljátszani a haldokló Donatit. Váratlanul a doktor kopogtat az ajtón: a nagybeteg Donatit jött megvizsgálni. Schicchi elváltoztatott hangon biztosítja az orvost: már jobban van. Schicchi utasítja a rokonokat, hogy hívassák a jegyzőt, ő maga pedig Donati alvósipkájával a fején diktálja majd neki a végakaratot. A rokonok külön-külön igyekeznek megkenni Schicchit, hogy az örökség legjobb részét mindenképp őrájuk hagyja a többi rokon helyett, és Schicchi mindegyikre rá is bólint, emlékeztetve őket külön-külön, hogy a cselről örökre hallgatniuk kell, vagy csalás vádja miatt bilincsben utasítják ki őket Firenzéből. A jegyző megérkezik, Schicchi lediktálja neki a végakaratot, ám a rokonok néma döbbenetére az örökség legfontosabb darabját, illetve Donati firenzei házát saját magára, Gianni Schicchire íratja! A pereputty őrjöng, de egy szót sem szólhatnak, különben kiderül a turpisság. Ahogy a jegyző távozik, nekiesnek Schicchinek, és amit csak bírnak, ellopnak. Schicchi kiutasítja őket újdonsült házából, és elégedve nézi a szerelmespárt, Rinucciót és Laurettát – a csel igazi nyerteseit. 

Fotó: Nagy Attila